Mi is ma a Sláger rádió? Rinya a köbön. Brühühü - brühühü, szip - szip...Sírdogál, rinyál, szipog, vagy csak némán mered maga elé a magyar társadalom. Mármint az idiótább része. A "panem et circenses" lobogót magasra tartó, csak ezt követelő boldogok (lásd: boldogok a lelki szegények). Nekik semmi nem hiányzik, mindenük megvan kis életükhöz, korlátozott, de biztos lábakon álló egzisztenciájukhoz. Van ugyanis még munkanélküli segély, menedzseri állás havi 110 ezerért, teszkó nyitvatartás vasárnap (ahol jól megérdemelt pihenőnapjukat el tudják tölteni), tévékettő meg ertéelklub (ahol hatodosztályú kalandfilmeken, dalversenyeken, börtönviselt celebek főzőcskéjén lehet izgulni), meg zöld bocsánat, szóval élnek. Még.

A külvilágot nem ismerik, viszont kint a nagy magyar pusztában emberek ezrei éheznek, vasútvonalakat zárnak be, a benzin 300 Ft, nyugdíjat nem fognak kapni, de élnek boldogan, mint állatkertben a pávián.

A két vezérbirkáról, humorgyilkosról ne essék szó, nem érdemes, csak annyit említek, hogy műsorkeresés közben azonnal nyomom a keresőgombot, ha a nyekegő (öööö...) király, vagy vigyori - gurgulázó hű fegyverhordozója hangja felcsendül. Olyan jó érzik magukat a stúdióban, ficánkolnak, röfögnek, nyerítenek, hahotáznak saját szellemességükön, "minden nagyon szép, mindennel meg vagyunk elégedve” érződik, csak a hallgató néz bambán maga elé, gyakran feltevén magának a kérdést, hogy hol itt a humor?

Most azonban erőt vettem magamon és figyeltem őket. Valószínűleg pályafutásuk csúcsára érkeztek ezzel a műsorral, bár nem tehettek róla: csak a telefont emelgették. A közönség – az a drága - nem volt semmi. Volt, aki sírt, elcsukló hangon jelentkezett, mások csak szörnyűlkedtek, buzdítottak, veletek ébredek, fekszem, mi lesz most, etc...

Az egyik betelefonáló - drága pofa - helyszíni tudósításban számolt be arról, hogy a városban gyakorlatilag leállt az élet, mindenki zsebkendőt szorítva könnyzacskójához, magába roskadva közlekedik, amit abból detektált, hogy autóban a piros lámpánál állt és hallgatva a műsort, térről időről elfeledkezvén, későn vette észre a zöld jelzést és nem indult el, de senki nem dudált rá! Mindenki ugyanis a Sláger rádiót hallgatta és egyformán omlottk magukba, egy szív lüktet a nagy magyar nappalban és éjszakában. Láthatatlan lelki kötelék szövődött az emberek között. 

Egységbe kovácsolódott a magyar nép! Petíciók, kitűzők, plakátok jelennek meg mindenfelé: kérjük a betevő mindennapi hablatyunkat! 

Magyarázat hülyéknek: ezt akartátok! Mármint a szabad országot, ahol szabadon lehet választani és a piacgazdaságot, ahol mindent kizárólag a pénz értékel. Hoci - nesze.

Szeretheted te a győri kekszet, ha a franciák nem szeretik, csak a vevőket, szeretheted te a magyar tejet, ha a teszkó-osan-kora-lídl-penni tulajdonosai nem, viszont a pénzt azt igen, szeretheted te a 13. havi nyugdíjat, ha kormányon lévők (akiket te választottál) jobban szeretik a cégüknek nyújtott kamatmentes és vissza nem térítendő állami támogatást, melyet barátaikkal iratott tanulmányokkal egészítenek ki,...Fogod már?

Még nem? Na akkor világosodj sutyerák: a Sláger egyszer pályázattal elnyert X évre egy frekvenciát. Akkor ő kínált többet másnál. Lejárt az X év, most más kínált többet. Ismétlem: ebben a rendszerben a pénz beszél, a kutya ugat. Mondhatnám azt is, hogy a több pénzzel te jársz jobban, hiszen az állam, vagyis te kapod.

Az más kérdés, hogy akiknek a pénzt pl. egészségügyre, oktatásra, a szegénység leküzdésére kellene fordítaniuk, azok azt inkább saját üzletük felé terelik. 

De vígasztalódjatok!

Ha a két tökfejt sokan hallgatják, vagyis sok konzumidióta hallgatja a „konzumálj mégtöbbet” hirdetéseket, akkor a konzumidiótákból élő üzletemberek nem hagyják majd a konzumidiótákat hörgő-krahácsoló, kuncogó-nyammogó-öööööző hablaty nélkül!

A türelem Bochkort terem! (Boros a ráadás.)