„Istenem! Ez aztán az ember.
Szeme előtt csak egy dolog lebeg: a HAZA. Így, nagy betűvel.
A hazáért mindenre kész. Még félig a földre roskadva, ellenfeleitől rugdosva is csak ezért a négy betűért dobog a szíve, csak a nép szeretete tartja még benne a lelket. Utolsó miniszterelnöki szavaival is csak ránk gondolt, ránk, a népre, ránk, akik lesújtva álltunk a TV és az internet előtt a döbbenet órájában. Akkor is vigasztalt bennünket egyszerű halandókat, igyekezett lelket önteni belénk: „pityeregni nem kell, … tenni kell dolgunkat”.
Hát imádtam Kádárt is, avval a kis hamiskás mosolyával, szemcsippentésével, de Fleto könnyeket csalt a szemembe. Egy ember a vártán, a legmagasabb roskadozó bástyán, miközben tombol a vihar, de ő csak rezzenéstelenül áll, szemei a távolba révednek. Olyat is lát, amit mi nem. A Nabucco, Déli Áramlat ködbe vesző csövei tűnnek fel valószínűleg lelki szemei előtt. Az utolsó pillanatig, az utolsó leheletével is pénzt szerez az országának, kuncsorog, tárgyal, büszkén, mosolyogva emelve fel klasszikus arcélét, akkor is avval a drága gyermeki mosollyal néz körbe, mikor körberöhögi őt fél Európa, de ő büszkén vállalja és mindezt csak miattunk. A népéért. És ad és ad, és csak ad (egyesek szerint oszt és foszt, de evvel nem értek egyet).
Ziháló tüdővel, megrogyva is a mi vállunkról vesz le még terhet és helyettünk cipeli tovább. Szívszorító. Mint Jézus a keresztet. Ő is értünk áldozta fel magát – mondják egyesek, már akik hisznek benne. Mert az én Fletóm tudja, hogy nagy a teher rajtunk, sok az adó, sok a munkanélküli, kevés a fizetés, nincs munkahely, kevés a bölcsőde de mindezt ő is csak örökölte és ő tudja, hogy utáljuk már a politikát, különösen a jobboldalit, utáljuk, hogy néha 2-3 évente is szavazni kell, ezért most is csak ránk gondolva újabb terhet vett le vállunkról: ő választ maga helyett miniszterelnököt. Ezt a borzalmas terhet is magára vette.
Értünk, miattunk takarít meg újabb 3-4 milliárd forintot, amibe egy szavazás kerülne és ráadásul nem kell vasárnap hamarabb hazajönni a telekről, szavazóhelyiségbe sietni. Ezen a pénzen rengeteg inkubátort és lélegeztető gépet tud majd venni a párt, hogy életben tartsa szavazóit.
Olyan érzésem van szombat óta, mint amikor nagy vezérünket, drága Sztálin elvtársat búcsúztattuk. Akkor is sírtunk. Úgy éreztem magam, mint egy gyerek, aki árván maradt. Most is ezt érzem. De szerencsére Fletó itt van még velünk, egyik kezével a mi kezünket fogja szorosan, a másikkal meg a vágtató lovak gyeplőjét férfiasan. Bár megbukott, de nem csak úgy odadobja ám a gyeplőt a vágtató lovak közé, mint mások tennék ilyen helyzetben, hanem fékezi a megbokrosodott állatokat, mert jó sok lóval versenyez ám! Nevük: Államadósság, Recesszió, Árfolyam, Szegényedés, Gazdasági visszaesés, Tőke menekülése! Feri áll a bakon és kemény tartja az egyre vaduló lovakat, vezeti tovább országunkat.
Tudjuk, hogy nem ő tehet a gazdasági nehézségekért, sanyarú helyzetünkért, hanem a világ, elsősorban persze a Fidesz. Mert ugye nekik nincs programjuk. Nem úgy, mint nekünk! Emlékszem arra is, hogy nemrég még pumák húzták szekerünket, de az összes elhullott, nem bírták a nagy terhet. Emlékszem a messzi múltra – a ködbevesző 2005-2006-2007-es évekre – ilyen puma - programok voltak a kocsi elé fogva:
Munka, otthon, biztonság; Száz lépés; Szabadság és szolidaritás; Új egyensúly; 48 pontos program; Tisztasági csomag; Megegyezés, A sok lépés-ről meg nem is beszélve.
És mi lett velük? Mind elpusztultak. Tudjuk, hogy az a párt mérgezte meg őket, melynek egy programja sincs! Irigykedtek, tehát dögöljön meg a másik pumája is, ha már nekik nincs egy sem.
Majdnem elpityeredtem megint, mikor eszembe jutott a 2005/6. évi kampány, mikor hatalmas betűkkel tacepaóztuk tele az országot: „Mi az adócsökkentés kormánya vagyunk”! Azok voltak ám a daliás idők! A sok hülye fideszes mind bevette, ugyan úgy, mint a „kötelet”, aztán még rátettek egy lapáttal ők is a nyugdíjaikkal. Jól átvertük őket avval is, hogy stabil gazdaságunk van. A sok barom. Még mindig nem tanulták meg, hogy a politika és az igazság az két dolog. Apropó a „kötél”. Micsoda húzás volt Fletótól. Azóta is jót röhögünk rajta, mikor a pártirodákban osztogatjuk a zsíroskenyeret és a kidobott rongyokat kampány idején a szegényeknek.
Istenem, ez aztán az ember! Pótolhatatlan. Mennyi ötlete van! Ahogy Medgyessyt kipaterolta, eltakarította az útból, ahogy célra tör, ahogy kitalálta ezt a kormányváltást is, ahogy ragaszkodik a hatalomhoz, ami megilleti! Tudja mit csinál. Más nem vezethet bennünket, ilyen ember kell nekünk. Hol van még egy párt, amelyik vastapssal jutalmazza a bukott miniszterelnököt, mikor lemondását bejelenti? Ez is egy kuriózum Európában! Mi ilyenek vagyunk, mi különös anyagból vagyunk gyúrva.
Hogy fogok nélküle élni?
